Kronosz

Kámforrá változó,
álmatlan áldozó,
álmokat áthozna,
áldatlan árokba.

ölébe, szívébe
mivégre?

Mindennek kitéve,
kutatta, kereste,
zarándok verembe,
kárhozott keretbe,
belesve,
s beleesve
a testetlen szerepbe,
mint időtlen, szerette
idejét, mely ette,
önmagát  feledve
emésztő terekbe,
szűkülő hordalékát a mának:
Szólíts anyának és hívj halálnak!
-mondta Kronosz, magának.