Baszòdjálmármeg,
szellősìmogass,
teremjellemet,
kevertterveket,
csavardelvemet,
szavakkellenek,
mertaszellemek,
körülverdenek,
csapatszerverek,
kerekterveket,
keresztülveszik,
mindenátokán,
jobbhaláltusán,
fürdeléknyomán,
tudattéridőn,
mindenébredőn
szerterévedő,
emberismeret,
nélküliskolán,
szenvedésfolyán,
párapillanat,
várvavillanás,
ottestünkrejel
szeretszétnevel
szertefulladò,
ringatòhajò,
türelmélyrejár,
tengerlyedelem,
aztmegénsemég
bazdmegismerem.
Leszállom én a tejutat,
Lepipálom, és talán,
kicsit meg is toldom ám,
karmaszárad oltomán,
Tokmány okán, foltosan,
Toronyszárral ormosan,
Koromkézzel korelál,
kotradékom kornyevál,
Karneválba ketrecek,
Keresztelnek verseket,
Terebélyes türelem,
kevergél az üregen,
amit hagytál velemér,
szaladgál egy denevér
szerűség, idebenn,
idegen régiò,
légies, mégse jò,
mégse szép,
csak veres, kerekes,
meredek, tátogás,
kacsát les, mégse lát.
Tagadásos teraszos,
okok nyomán melaszos,
ferdelék, bár igaz,
ha vanos, megazért,
fapados igazos,
sűrűség. -Lesz e még?
kérdezed. -Van e már?
keverem. Az bizony,
szerelem, voltemás,
nemhiszem.
Ki fegyvert fog, gyilkos.
Ki fegyvert küldd, cinkos.
Kilátástalanság a belátás hiánya,
S a bölcsek évezredek òta hiába
árasztják a fényt,
ha balgák tényt álmodnak köré,
S tényezőknek képzelik magukat.
Meddő önigazságuk, aknamező csupán,
S az igazság békével gyújt alá a szeretetnek.
A nagybetűs sokérdekűt jelent,
a szervezetek, csak haszonért szervezettek.
A belátásnak érve,
Nem hat már a térre,
sem agyra, sem szìvre.
Rozsdakoporsòk az égre-földre-vìzre!
Küldd sarjaidat bottal csontokért a pokolba,
S merd hazádnak nevezni évezredek koncvidékeit!
Együttérzőn nyomd más gyermekének kezébe a pusztìtás atribútumait!
Taktikázz, s gyötört lelkekkel szòrd fel utadat!
Legyél büszke, gőgös, hibáztass mindig mást!
Nyerj, védj, légy gonosz!
Csak szakadjon ki hangszálad, s öntse el tüdődet véred, ha mégegyszer népednek mered nevezni megnyomorìtott embertársaid!
