Mit talál ki, itt talál,
Ott a Duna, itt a Vár,
Visszajár, itt a nyár,
Kontraproduktìv a táj.
Terembura, vìgmadár,
Visszaszáll, ha visszajár,
De az égben nincs határ.
Terembura, szép halál!
Világhit
Itt a hitvány cigány nem hiánycikk
Néhány Gandhi még hiányzik.
A dìszmagyar meg kit ámìt,
Nem látok sok királyfit.
Lovag, ha van, elázik,
Lova is csak IÁ-zik,
Azt kérdezed ki ásìt?
A sìrásò, ha pipázik,
Alvò nemzet kimászik,
a sìrjábòl, ha világìt.
Fehérember sem hibás itt,
Pár indián mégis hiányzik,
rabszolgákkal nem vitázik.
Megtudod hamar, mi számìt.
A Mi számìt. Na mit állsz itt?
Együtt vagyunk, ez Világhit.
Szabadságom és imám visz.
Békességem csak vidám giccs,
de irányìt, bekábìt, ki csábìt.
Addig lesz csak a picsám itt,
Amìg számìt, a Világhit.
utána majd e szavakban,
meglelhetsz végtelen alakban,
végtére is magadban.
Mit várnak?
Ha fogyatékkal élőkkel,
telik meg az élőhely,
lesz még pár kérdőjel.
Ha Kishantosnak sìrt ásnak,
mit várnak? Levizsgáztak.
Adunk majd bicskát a csicskáknak,
mit látnak? A Kispál itt már,
A skalpolást diktálja, misztrálba.
Nem kispárna kell, Szitthárta!
úton a frigyláda,
az X szárnyra kell,
Perselyre fel, itt van a jel,
Mit vártak el? Hamiskásak!
Hitványak!
De az is fájhat,
amit látnak, ha itt járnak.
Mit bánom én, ha tünemény
de az is csak tény,
hogy itt a fény,
is árthat,
mert itt már hat.
Ha hintáznak,
kint járnak, kint áznak,
bent fáznak.
Ebédre mennek a Titánnak,
Akit várnak.
Ez vaktárlat,
tovaképzelt giccspárlat,
Nyoma sincsen a tintának.
Mond mit várnak?
Akik várnak?
Éhes költő kiáll a jogaiért
Azt mondom, Please me!
már a költőkben sem szabad bìzni,
hisz a kultúrán meghìzni lehetetlen,
bár enniük mégis kell: a szò ehetetlen.
De végtére, miféle félember képzelte,
hogy az üres gyomor, ìr verset ebédre?
Tévednek, nem ìr az, csak nyög,
aztán már nem ìrò, csak dög.
kimúlt, kimondatlan költemény,
kiadatlan, ölt remény, ha nem eteted,
kultúrád, s néped temeted,
te örökbalga vezér,
hát ezért:
alapjövedelem a kenyér.
Meg persze a tiszta vìz is,
szabad akarat, jòlevegő,
ingyen szülés, ingyen temető.
madarak, a fák, azok is járnak,
bizony, verse van minden ágnak,
hangjukat ismerem,
első versemet súgták nekem,
az Özönvìz előtt az Üveg-hegyen.
Osztálykirándulás
Tanìtò nézz, állom,
Mert látom, nincs hova bújni,
illannò lányok illata, usgyi.
Már csak emlék,
s a nemlét fenyeget.
nem hogy ezen,
a semmin nevetek!
oly kacajjal,
mi lemarja odvas múltam idejét.
Mìg ártatlan vágyam,
meséket szőtt a számra,
s lágy képen, úszik be a táj
most is a buszállomásra.
Azon a nyáron,
nyurga nyárfák látomását,
emléksétám susogja.
A szavakbòl itt maradt,
menetszélbe várom
mìg nevetgél a mámor,mert szemerkél a zápor,
de vihar mögött is süt a nap.
Gyermeklét, ha táncol,
nem gátolják lomha ősszavak.
Emlékszem, örökléthez láncol
minden pillanat!
Feliratkozás:
Bejegyzések (Atom)