Kámfor

Kámfor vezess,
Csak mától szeress,
A tűztől jeges,
Víztől szeles,
Széltől deres,
Vértől veres,
Testtől teres,
Szívvel szeress, engem.

Míg a jellemtelen
Jelmeztelen, jár meztelen,
Bár nem velem,
Jár végtelen,
végeztelen,
Más tengeren,
Más emberen..

Holt-tengelyem,
Élesztgetem,
Éles szemem,
Tévesztelen,
Jó lencse lesz,
Másból jeles,
Régtől keres,
Kár, hogy cseles,
De Kámfor szeress,
Mától szeress Kámfor.

Semmi szivárvány

Senkinek írja a semmit a senki,
Ennyi tényleg, tényleg csak ennyi.
Semmiről nem szól, és semmit sem üzen,
Elnyeli majd, e semmit a szívem,
Vagy elnyeri majd a szívedet újra,
Semmivel nyílik a semmi kulcsa,
Ne maradj semmi, nyögöm magamba,
Semmi  csak kacag, bomlott agyamba.
Semmivé tettél, semmilyen érzés,
Semmilyen válaszra, semmilyen kérdés.
Semmilyen időn át semmire várok,
Semmit sem érzek, semmit sem látok.
Sötét a semmi? Á, dehogy sötét,
Látszik, hogy nem láttad a semmi ködét.
Elfed az mindent, s a mindent elfedi,
A teret, s időt egymásba nyeli.
A fekete lyuk se születik újjá,
Lyukasztás után is, lyukakat szúrnál
A szemem talán még szúrható lenne,
Ha nézni tudnék, szúros szemedbe.
De nincs a semminek, semmilyen szeme,
Gurul a lyuk felé, s szaladok vele.
Sebemből szivárog semmilyen vérem,
Szememben szivárványt, szívemtől kértem,
S kaptam a semmit, kaptam örökbe,
Semmivé leszek veled örökre.

Vígasztalan

Pusztítsd a szerelmet, szerelemmel.
Az életet, élettel oltsd ki.
Öld meg a halált, öld meg bennem újra.
Ragadjon egymáshoz a távolság súlya,
Omoljon újjá épületünk,
Míg undorítóvá szépülhetünk.
Csókold a szelet, ha sikít utánad.
Öleld az ölés örömét máshoz,
Bűnökbe fürdesd tisztuló ágyad,
Temesd az élőt, holtak közé,
Vessed a szívem disznók elé,
Ne vedd a szádra igaz szavam,
S nevess csak bátran, vígasztalan.

Esés

Nem átgondolt szavakkal,
Lökted el magad,
Zuhanórepüles, ami megmarad.
Ölelj még, szoríts magaddal,
Essünk!
Földetérés előtt még boldogok lehetünk.
Ne nézz le, ne nézz fel,
Csak szemem kutasd!
Ott láthatod mivé lett utam, míg esek veled,
Tova.
Bár esetleges csoda, volt e találkozás,
Virágok szülték meg a változást,
De világon ülni már csalárd szokás,
S már nem segít a bölcs csodálkozás.
Okot kereső, remegő ajakkal kértelek ide,
S hívó szavamra szólt a szent mise.
Megjöttél, foltos lepedőbe, kócos hajjal,
S lélegzeted eget és földet teremtett.