Alkimista főzet

Amikor elég volt, akkor sem lett vége,
amikor kevés volt, akkor nem volt fénye.
Amikor sok lett vakított, s mikor nem figyeltem, akkor tanított,
Hallgattam, nem szólt, beszéltem, de kinek?
Figyeltél pont most? Minek?
Féltem, nem volt nyugalom,
Vágytam, jött az unalom.
De jó!- mondtam és rossz volt,
aztán nem is volt semmilyen,
mégis mennyi volt? Mennyi nem?
Most már égsz, de legalábbis füstölsz.
Verj a fejedre, ki ne mássz az üstből!
Ez lesz az, a megvilágosító főzet,
Amiről írt az alkimista kódex!
Ha így iszod meg magad, senki le nem győzhet!
Bölcsek köve leszel, szupernova.
Eltűnsz ebből a létből tova, oda,
ahol yoda, meg a többi mester,
lebegnek, időtlenné főzött testtel.
Hát ne vesd el az egyetlen csodát,
főzd az utolsó vacsorád!
Magad kavard magaddal,
hisz ha egyesültél az anyaggal,
az elválást nem éred el pusztán szavakkal.
Ez az, már puhul a csont is,
ami épít, bont is.
Még pár perc gyötrelem
és jön az örök kegyelem.
Itt van, most olvadsz a fénybe
utolsó korty, vége.