Töretlen testtel jöttél,
míg érzetek felett álltam,
s kötözött sebbel néztük,
a betömött szájjal született,
kitömött szárnyú bábuk,
tovatűnt feledés-táncát,
míg a repülő repedés élén
végződő kezdeti nyárban,
megrabolt bánatot láttam,
szertefolyt íriszed szélén.
Azt mondtad:
-Kezdjük a végén!
Azt mondtam:
Küzdeni küldött a szégyen,
s véremből készített sátrat.
Átfordul megint az érem,
s látod majd sorvadni vágyad.
Kérdezted:
-Mivégre vagyunk a térben?
-Nem vagyunk csupán a tér.
Nem?
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése